So... tell me what you want to hear!

Something that were like those past few years.

I'm sick of all the insincere

So I think I can give all my secrets away...

Elolvasom »

Hát hol is kezdjem. Például ott, hogy most a munkahelyemen ülök, és a korlátozó munkatárs (a hátam mögött) most épp nincs itt, valamit ténykedik máshol, és lehetőségem nyílik írni. Aztán lehet, hogy piszkozat lesz belőle, mert lassan betoppan... Meg aztán azt sem tudni biztosan, hogy korlátozó-e. Csak pletykás. Nagyon pletykás. És amíg nem érzem magam biztos posztban itt, addig nem akarok felesleges okokat szolgáltatni az eltávolításomra. Vagy mégis akarok? Akarok olyan helyen dolgozni, ahol nem lehetek az, aki vagyok? Természetesen nem. Csak fogalmazzunk úgy, hogy az idei év elég necces az előmenetelem szempontjából, ha úgy tetszik, sok embertől lesz szükségem egy-egy bólintásra ahhoz, hogy továbbra is ifjú szájentiszt-tícsörként dolgozhassak... ugyanitt.

Ezzel együtt mozog a munkamorálomra vonatkozó javulási törekvés. Kevesebb játék, kevesebb facebook, kevesebb mindenmás. Fogalmazzunk úgy, hogy ezzel egyelőre hadilábon állok. A sok játék szintje viszont mérséklődött, jessz.

Magántanítványok, kémiázás. A konstans óraszám 8 óra/hét, hat hétköznap és kettő hétvégén. Plusz-mínusz még kettő. Ha ezt hozzáadjuk a napi nyolchoz, megesik, hogy egy nap tizenegy órát dolgozom. És ez sokszor kurvára nincs ám ínyemre, de ugye pénz beszél...

Edzés, kondi. Három alkalom/hét. Ez a gyakorlatban a munkaidő rovására zajlik... reggel egy két-két és fél óra a kondiban az ugye mínusz két-két és fél óra munkaidőt jelent. Lehet, hogy szembemegy az előrelépési törekvéseimmel, de nem is havi negyven órát töltök bent, ahogy arról a vonatkozó jogszabály szóla. Hanem havi százhatvanat... az még ötven éve is 400% volt, nem? Szóval mindenki bepisil majd a strandon, ha meglát, ok? :)

Norbizom is. Heti pár alkalommal. Hamarosan összeköltözés, így bekúszott a tevékenységek közé az albérlet.hu-k nézegetése is. Nem nagy idő, de ez is megemlítendő.

És vannak azok a percek, amikor üvöltenék. Amikor elönt a kétely a jövőmet illetően. Amikor összegyűlnek a felhők, és nem látok kiutat. Amikor feleslegesnek érzem magamat, és a munkámat. Amikor nem érzem azt, hogy itt akarnának tartani. Ilyen van épp most is...

Viszonrt egyet megtanultam: nem siránkozom... annyira :) Az nem fog előre vinni. Nem jóbarát. Csendesen átélem az érzést, hagyom, hogy elöntsön, elárasszon, és nem ellenkezem pánikolva, ezzel is meghosszabbítva a maradását.

Na, mielőtt beszámolnék arról, hogy mi újság, egyben megindokolnám távolmaradásom okát, mint a huncut hallgató, aki ellógta a félév szemináriumait, először következzen egy másik elmaradásom. Defalla hiányolta nagyon, remélem elégedett lesz a bő válasszal is :)

Kérdésfelvetés: Úgy hírlik, ha fekete retekbe kis lyukat vájsz, abba mézet csurgatsz, állni hagyot pár órán át, az így kapott lé csodákat tesz a megfázáskori, letapadós köhögős betegséges tünetekkel. Ez így van?

Tézis: A fekete retek (Raphanus sativus L. var. niger) mustárolaj-glikozidjai a mézbe kerülnek ozmózis útján, ezáltal a retek elfogyasztása nélkül bejuttathatók. A mustárolaj-glikozidok pedig hatásosak a köhögéses tünetek oldásában.

Válasz: A retekfélék, amik pl. a mustárnak, de a káposztáknak is a rokonai, el vannak halmozva mindenféle vegyülettel. Vitaminok. Illóolajok. Mustárolaj-glikozidok. Kénes olajok. Ezek együttesek adják a retkek erős illatát és csípős ízét. A fekete retek annyiban más a hagyományos (hónapos) retektől, hogy sokszor nagyobb mennyiségben halmozzák fel ezeket az anyagokat. Ami pedig a mézbe való bevarázslódást illeti: ha egy tömény oldatot egy híg oldattal öntesz össze (szörp és víz), egy idő után a híg oldat felhigítja (magától) a töményebbet a sűrűségek különbsége miatt. Lásd középiskolai fizika, kémia és biológia könyvben a diffúzió kifejezésnél. Ha tehát a sűrűbb mézet a hígabb retekre csurgatod, a retek levei beáramlanak a mézbe, hogy "felhigítsák" azt, míg végül a retek teljesen el nem szottyad.

Szemléletes példa: Ezért kapsz fiziológiai sóoldatot és nem desztillált vizet infúzió adásakor (ha a hígabb közeget belekevernék a véredbe, például a vörösvértestekben a sejtplazma (a sejt belső oldata) mivel töményebb, elkezdene felhígulni a kinti, hígabb oldatból... míg a sejtecskék szét nem robbannának... ez pedig már nem a diffúzió, hanem az ozmózis szónál keresendő... a fordítottjánál pedig a sejtek összeesnének).

Összefoglalás: Ha tehát mézet csurgatsz a lyukasztott fekete retekre, jusson eszedbe, hogy jót teszel magaddal. Nagyon jót. Csak bírd lenn tartani, mert ahogy a "lost I. törvénye a gyógyszerek hatásáról" is kimondja: minél hatásosabb, annál szarabb az íze.

Nos. Nem írtam egy ideje, mert dögrováson vagyok. Tizen_negyedik napja fáj a torkom, köhögök, folyik az orrom, prüszkölök, nem alszom a köhögéstől, nem kapok levegőt, megy fel a hőm. Értelemszerűen nem minden jön egyszerre: szépen elosztva ismétlődik. Ha jól számolom most kezdődhetne a harmadik teljes ciklus. Ez az indokom arra, hogy nem vezettem rendesen a blogom, és másokét se. Shame on me, elnézést. Egyébként az orvos szerint (a betegség kb. ötödik napján látott) semmi komoly, nem kell aggódni, ASS-C-t (ami a fordításomban ACC-t jelenthet vagy Aspirin C-t) és Aspirint szedjek, elmúlik. Nos, szedtem. A modern orvostudomány gyógyszereit elhagyva a vaják és a kuruzslás felé fordultam: Hustensaft és a Béres csepp C vitamin kombó. Tartott eddig. Csütörtökön, ha még mindig tart ez a szar nem tágítok a ribanctól, amíg nem kapok antibiotikumot. Ha mondjuk nem halok bele addig. Vagy valami... Most például gyümölcsprésen átnyomott cékla-répa-narancs-alma levét szürcsölöm. Csodás a föld íze, na.

Volt közben persze karácsony: fagyott hangulatban, ismételten részeg apával, nemtörődöm öccsökkel, beteg anyával és nagyanyával, ajándékok, sütemények és meleg lakás NÉLKÜL, de legalább otthon. Kezdtem azzal, hogy 23-án hazautaztunk Norbival, bepánikoltam, hogy mennyire rossz is lesz nekem (alapul véve ugye a tavalyit vagy bármely korábbit azért azt hiszem jogos volt a félelmem), plusz már akkor is folytam-köhögtem, erre fogva otthagytam őket, és vissza Norbiékhoz. Aztán 24-én hazavonatoztam, beszélgettem, ettem, átéltem azt a fajta nélkülözést és tehetetlen nyomort, amit ők élnek meg day by day.

Talán az egészben pont ez a legszarabb: segítenék, de nem tudok. Történt ugyanis, hogy -mivel a családi kasza kimerült a dohány/pia, dohány/pia vásárlásban- tőlem kértek pénzt: kenyérre. Lett belőle dohány, pia és kenyér. Legalább az is, na. Valahogy feneketlen vizesvödörként tekintek a családom kasszájára, amibe tölthetem én a vizet, de több léken menekül onnan ki minden. Öcsémnek például (igen, annak, amelyik tavaly meg akart verni) munkát ajánlottam, semmi komoly, egy logó megtervezésére induló pályázat, van képessége, tehetsége, lapjai, anyaga, tegye. Szerintetek teszi? Hogyne. Na, az idei karácsony azért marad emlékezetes, mert kérvényen kellett volna jeleznem, hogy a másik öcsém ne használja már el az összes meleg vizet az egyszeri fürdéséhez. Én kérek elnézést. Ez azért vicces, mert előző este így meg úgy fogadkozott és szégyenkezett mindenki, hogy ők nem adnak semmit, mert így meg úgy vannak megszorulva. Nos, az odafigyelés vagy a törődés ezek szerint igazán luxuskiadás lett volna.

Az újév eljött, a régi lemaradt. Schmitt Pál aláírt mindent, amit biztos elolvasott, vájatot járt a Sándor-palota szőnyegeibe és elmondta közben az újévi semmijét, amit ezúton is köszönök. Ha párthűségem felől kétség merülne fel, le vagyok fényképezve (asszem) ahogy áhítattal az arcomon nézem Palit és a frenetikus-fergeteges forgatókönyv megvalósulását.

A pár soros fröcsögés mellé azonban egy boldog új kívánása is dukál minden kedves és kitartó olvasómnak, akik már tűkön ülve várták ezt a bejegyzést. Nos, mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok.

Fogadalmakról, eddigi fogadalmakról és betartásukról, évértékelésről, legközelebb.

Mivel lebetegedtem, és sok erőm/kedvem nem marad estére a napi sok szart kibeszélni visszanyúlok az egyik régi tervhez: részben beszámolok arról, hogy milyen volt Horvátország... ezen belül is egy ajánló.

Szóval idén sikerült először megpillantanom a tengert, ami így elsőre tényleg elég vad élmény volt. Egy öreg házaspárnál laktunk, akikkel úgy alkudoztunk, hogy mi nem horvát, ők nem semmi más... Nagyon nagy élmény volt, mert ugye sosem láttam még tengert, sosem tüdőztem le sós vizet, és sosem tudtam még úgy beszélni egy fasziről, hogy az ne értse mit mondok, miközben ott áll mellettünk...

Fényképeztem is sokat. Ez is egy ilyen hobbifélévé nőtte ki magát az elmúlt pár év során, és most sírhat, aki nem ismerősöm a fácsén, mert hiszen ott mindent megnézhetne, itt meg csak egy pár lesz.

És itt el is értünk a bejegyzés céljához: hol egyél tengeri kütyüt. Sosem ettem még ilyen polipokat meg rákokat. Mondjuk most rákot most sem ettem, kalmárt viszont igen. És elsős élménynek nagyon jó volt. Norbi szerint a többi is jó volt, úgyhogy melegen ajánlom. A kiszolgálás mondjuk pont tök mufurc, viszont ha naplemente előtt csípitek el (vacsoraidei csúcsforgalom) egészen hangulatos lesz a fügefák árnyékában a tengeren csillogó naplemente. Klenovica, tengerpart, Pod orajom. Ja, és a cégér élőben így néz ki.

Keresztes Ildikó, te idióta, tehetségtelen, kövér állat, te. Normális bejegyzést akartam írni, erre a hozzá nem értő, modortalan, ostoba megnyilvánulásoddal meg a nyomorult szar Király L. Norberteddel úgy kihoztál a sodromból, hogy legalább hajnali egyig nem alszom és csak fröcsögök. Köszi.

Amúgy erről az egész magyar X-faktorról immáron csupán annyi a véleményem, hogy máshol ez nem volt és lehetett volna így. Ekkora zsáknyi szarok nem táncolhatnának be a döntőbe. Zárásként pedig csatolnék egy méltó döntőst etalon gyanánt. Mínusz egy fő az RTL szombati nézői között.

jelentkezem. Eskü. Rengeted sztorim van.

Kedves Te/Én!

Igaz, hogy egy nappal lecsúsztál a végéről, de jó munkához idő kell. Ez a terápiád vége, elérted, gratulálok. Azt a feladatot kaptam, hogy írjam meg neked/nekem mindazt, amit szeretek benned/magamban. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban E/2 leszel, és nem érzem magam annyira hülyén.

Szóval Kedveském. Szeretem, hogy jó a humorod. Nagyon vicces tudsz lenni, és ezt nagyon sokan értékelik. Elég hasznos tulajdonság, szóval... na.

Szeretem, ahogy tudsz rajongani dolgokért. Komolyan, tizenéveseket szégyenítesz meg, amikor várod az új Lady Gaga vagy Britney Spears dal megjelenését, vagy a klip első megnézését.

Szeretem, hogy el tudtál szakadni mindattól, amit a családod hordott a hátán. Ez nyilván a te sorsod is, de felül tudtál ezen kerekedni, kiemelkedtél, baromi büszke vagyok rád.

Szeretem a szemed színét. Nagyon klassz a zöld szem, a tiéd pedig az egyik legklasszabb mind közül. Szemüvegben vagy sem.

Szeretem, hogy meg tudtál változni, és ki mered mutatni az érzéseid. Szeretem, hogy tudsz sírni. Mókás érzés, és jó, hogy át tudod adni magad neki.

Szeretem, hogy művelt vagy, büszke vagyok erre a tulajdonságodra. Szeretem, hogy okos vagy, de nem vagy idegesítően okoskodó. És végezetül azt is szeretem, hogy tudod, hogy nem vagy igazán okos, hisz tudod, mit nem tudsz. Érthető voltam? És most nézem csak. Tetszik, hogy a falon szemben velem anyud-apud-, apud-közös kép, anyud képe és a barátok plusz Für Anikós képed között egy képeslap van Einsteinről. Csak szerényen :)

Szeretem ahogy mosolyogsz. Szép. És gyakrabban kéne fogakkal vigyorognod. Kibaszott drága volt az első három műremek, kamatoztatni kéne a befektetést :)

Szeretem, hogy nem vagy megkomolyodott felnőtt. Szeretem ahogy tudsz ökörködni, ezzel rengeteg embert tudsz magad mellett tartani. De csak óvatosan... a ló meg a túlsó oldala.

Tetszik, hogy egyre kevésbé van az az érzésem, hogy el vagy veszve. Így persze kicsit értelmét vesztheti a blogod neve, de azért ne ugorjunk olyan nagyot.

Örülök, hogy le tudtál szokni a cigiről. Ha lenne Top10 2010-ről, akkor ez a tetted benne lenne.

Jó, hogy meg tudsz bocsátani. Erre mindig azt mondják, hogy mennyire hasznos tulajdonság ezért vagy azért. Szerintem azért jó ez neked, mert előre mutat. És lehetőséged van javítani.

Szeretem, hogy egyre jobban ki mersz állni az igazad mellett. Magad mellett. Magadért. Azért persze ezzel is csínján, és minden maradjon a megfelelő fórumon. Egyébként talán ennél fontosabbra sosem lesz majd szükséged.

Szeretem, hogy viccesen zavarba jössz a szexes témáknál. És azt is szeretem, hogy tudod ezt jól, és mégis belevágsz újra és újra egy-egy sztoriba, tudva, hogy bármikor visszacsaphat az ostor, és akkor meg pirulhatsz. És pirulsz. Újra és újra. De azért szeretem.

Szeretem az ízlésed. Mert van, mert jó, és mert le tudod szarni, hogy mit gondol róla egy akárki. Aki méltó rá, annak a véleménye számít csak max., nem? :)

Szeretem, ahogy fikázol. Szeretem, mert nem tartod már magadban. Annyira. Lenne még hová fejlődni teljes őszinteség terén, hajjaj, a szociális elvárások gátolnak csupán, de azért persze lenne hová. Viszont bírom az ízes, találó, oltó beszólásaid. Mert amellett persze, hogy gonoszak, és ilyen meg olyan morális kérdéseket vetnek fel, okos savak ezek. Nem a légből vannak kikapva, és szúrsz, ha akarsz.

Szeretem az álmaid. Jó álmok. És jó, hogy vannak. Mert ezek visznek előre és annál is előbbre.

Szeretem, hogy kirakatba parázol. Vigasztaltatod magad, látványsiránkozol, közben pedig már rég tudod, hogy lesz megoldás. Tudod, hogy képes vagy rá, az utat is látod. Csak egy utolsó, hatalmas seggberúgásra van szükséged, amit ilyen álszerénykedve bulizol ki. Lájk :)

Azt hiszem ennyi. Látom, amit ennél a pontnál látnom kell. Látom, ami látható, és amit eddig is láttam egyébként. Szerethető vagyok. És nem más által. Magamnak. Magamat.

Örülök, hogy belevágtál ebbe a bejegyzés-sorozatba. És szerintem sokkal-sokkal többet kaptál belőle, mint amennyit bele kellett fektetned. Ajánlhatnád is ennek-annak. Pl. 979-nek, Ricsinek, SPF2-nek, hogy végre kezdje el vagy IO-nak, hogy végre haladjon :)

Működik bennem egy gát, ami a külsőm alakítását kíséri. Én sem tudom, értem, hogy mi ez, csak van. Ez azért jó, mert ugye gátolja azt, hogy elmenjek egyáltalán bármit is kezdeni a testemmel.

Nem, nem vagyok hülye vagy csak simán mocskosul lusta. Látom a végcélt, amit elérhetnék, és látom, hogy lenne értelme (hajjaj!), de valami miatt mégsem ment eddig.

Úgyhogy ez az, amit renélek. Remélem, hogy meg tudok változni. És remélem, hogy hamarosan az a faszi lehetek, aki nem csak kibaszott vicces és okos, de kurvamód jól is néz ki :)

Hát tessék egy aktuális bejegyzés. Mit lehet tenni akkor, ha a lakás egy része elkezdett penészedni? Egyáltalán kell-e tenni valamit? Veszélyes-e a falon megtelepedő penész? Leirtható-e véglegesen? Van-e bármilyen költséghatékony módszer? Az Elolvasom után. Hosszan. Terjengősen.

Elolvasom »

Hát először azt hiszem eléggé meglepődnék...

Aztán ha továbbmegyek a gondolaton, és valahogy sikerülne megegyezni az asszonnyal, hogy az én oldalamon két apa lenne... nos azt hiszem, vállalnám.

Az abortuszról ugyan kifejtettem a véleményem az egyházas napi feladatban, így nem jelentene fejtörést megnyomni azt a gombot (hiszen azért lássuk be: elég zűrös család lehetnénk), de nagyon örülnék egy kiskrapeknak. Vagy kisasszonynak. Segíteni megtanulni járni. Beszélni. Azt hallani, apa. Vagy csak egyáltalán nap mint nap belenézni egy ilyen arcba. Vigyázni az álmát. Aggódni, ha lázas. Megvigasztalni, ha megcsípte egy darázs. Együtt Walt Disney-zni. Vagy Norbi vezetésével focizni járni. Aggódva figyelni a fára mászást. Bekötni a sebet, amit az esés okozott. Közben óvodázni. Aggódva figyelni a bárányhimlő terjedését a csoportban. Megtanulni olvasni és írni. Számolni. Iskola. Feldolgozni a napi különválást. Segíteni a háziban. Együtt örülni az első ötösnek. Figyelni az érdeklődést. Fenntartani az érdeklődést. Középiskola. Aggódni a barátai miatt. Első pasi, első csaj. Aztán érettségi...

Nos... nagyon nagy érvágást azt hiszem nem okozna, ha így alakulhatna.

Mókás, hogy pont a huszohetedik napi bejegyzés kell erről szóljon.

Nagyon régóta gondolkoztam már azon, hogy mennyire klassz lenne, ha valaki csinálna nekem egy meglepetésbulit. Szülinapra, névnapra, vagy csak mert szeret. Ott lenne mindenki, akire barátként tudok tekinteni, akit szeretek.

Faggattam is Norbit nem szeretne-e valami ilyet idén. Nem, mert ugye nem lakunk együtt, és elég problémás lenne kivitelezni. És egy beülősben elég sokba kerülne egy ilyen mókázás megszervezése (foglalás, evés-ivás...)

Úgyhogy tovább élt bennem az álom, és álltam a szülinapom elébe. A szülinapomon túlvoltunk, rengetegen felköszöntöttek... Annyi üzenetet és hívást kaptam, hogy egész nap nem tudtam semmi mást csinálni, csak vigyorogni. A hallgatóim is megleptek valamivel, ez külön lapra is elférő nagyon megható valami volt.

Aztán Ricsi és 979 elhívtak szombatra egy kis iszogatásra-csacsogásra a Café&-be. Hosszú nap volt, ezt most nem is részletezem jobban. Café&, Norbi apuja vitt el minket, mert nem akartam buszozni és rázatni a gyomrom.

Aztán amikor beléptem kábé fejenvágott a sokk. Az összes barátom ott ült egy hosszú asztalnál... és én voltam az ok, amiért eljöttek. Az én szülinapom. Mindig erről álmodtam, és ott egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Kétszer elpityeredtem magam lehajtott fejjel persze, de visszanyomtam minden ilyen meghatós érzelmet. Nem akartam sírni mindenki előtt. Nem értem egyébként így utólag, hogy miért.

Még most sem hiszem el egyébként. Olyan, mint egy álomkép. És nem is nagyon találok szavakat a képre, a látványra, az érzéseimre. Volt torta, Halász Judit, gyerekpezsi, ajándékozás... és egy olyan naptár, amiben egy-egy hónap dekorációs képe egy-egy barátomról készült képekből álló sorozatból épül fel. Ezektől egyébként azóta is elkezdek könnyezni. Norbi hetek óta szervezte az egészet, a barátaim titokban küldözgettek képeket, üzengettek, szervezkedtek. Értem.

Szóval azt hiszem, kijelenthetem, hogy az egyik nagy álmom teljesült.

Elméleti síkon, kérdésként természetesen megfogalmazódott. Milyen lehet? Hogy fájna a legkevésbé? Fáj-e egyáltalán? Na és ha mégis van pokol, akkor mennyire szopom be?

Szóval én nem. Viszont néhány ismerősöm igen. Például anyum is, de erről korábban már talán szóltam. A következőről is, de ez talán tanulságosabb (bár...?) Szóval vegyük például azt a bloggert, aki látott valamikor egy képet rólam, olvasta a blogom, kialakított egy képet és beleszeretett. Mielőtt találkoztunk volna. Aztán beszélgettünk sokat telefonon, és hasonlítottunk is, ez tény. De nekem annyira mégsem jött be akkoriban az, ha rám olvassák saját magamat. Így (igen balfasz módszerrel) elhajtottam. Egyszer még felhívott, akkor még vidéken éltem anyuékkal. Kérdezte, hogy ráérnék-e találkozni. Aznap pont Pesten voltam, viszont egy mentő zaja miatt azt mondtam majd visszahívom. Nem is volt kedvem találkozni, meg más dolgom is akadt. Másnap visszahívtam, nem vette fel. Még néhányszor kerestem, de semmi. A blogja is megszűnt frissülni. Aztán egy közös blogger ismerősünk megkeresett, és elmondta, hogy öngyilkos lett...

Sokáig nem tudtam mindezt hová tenni. Én okoztam? Egyáltalán mekkora lehet a felelősségem a dologban? Mekkora lehet a felelősségem egy olyan emberért, aki úgy érezhette hosszú ideig, hogy húzom az agyát, aztán lepattintom? Mekkora lehet a felelősségem egy olyan emberért, akit nem is ismerek?

Aztán, hosszú idő eltelt ugyan, de el tudtam tenni ezt a megfelelő fakkba. Nem vagyok felelős azért az emberért, akivel soha nem találkoztam, soha nem ismertem. Hirtelen párszor több embert fel tudnék sorolni, akin nagyobb lehet ez a teher, mint rajtam. Kezdhetném a családjával és zárhatnám a sort a barátokkal.

Szóval röviden szólva elraktam Mythos-t a megfelelő fiókba, és ma békében tud pihenni a lelkemben. Amitől kicsit tanulságossá válik (számomra) a dolog az a blogja. Ami még ma is kísért a neten... Amitől pedig tanulságossá válhat (bárki számára), az épp az öngyilkosság környezetre gyakorolt hatása. Hogy egyáltalán bárkiben felmerülhet emiatt az, hogy talán miatta. Talán mert nem vette fel a telefont. Talán mert nem ment el vele találkozni. Talán mert nem látta a jeleket. Talán mert nem volt ott eléggé. És ezeknél a biztosan soha meg nem válaszolható kérdéseknél talán senki számára nem létezhet gyötrőbb.

Hát ehhez nem lesz oldalakon átívelő gondolatmenet. Azért vagyok még mindig életben, mert kitartó és erős vagyok, bármilyen hisztiket tudok is levágni egy-egy negatív (vagy nem annyira nagyon pozitív) esemény kapcsán. Azt hiszem ehhez ennyi.

Hm. A bejegyzést eredetileg ketté szedtem volna. Küldtem volna egy számot valakinek a jelenlegi mellett. Ezt azonban egyelőre mindenkinek a saját fantáziájára bízom, később talán visszatérek rá.

A lista Norbié lesz. A levél pedig idézőjeles lesz. Mert minden szám mellett ugyanis csak egy indoklás lesz, hogy miért is szerepel a listáján.

1. Mika: Grace Kelly. Mert ez a szám arra emlékeztet, amikor megismertelek.

2. Lady Gaga: Dance in the dark. Mert ez a szám maradt meg emlékként mindkettőnkben a koncertből. És eggyel több, amiben passzolunk gagailag :)

3. Britney Spears: Get naked. Mert ez az egyetlen szám, amit meg tudtam szerettetni tőle.

4. Rufus Wainwright: Oh what a world. Mert ezt a számot mindig végigénekeljük a kocsiban.

5. Kispál és a Borz: Ippon lite. Mert nem sokat tanultam tőled zenében, de őket például igen.

6. Infernal: I won't be cryin'. Mert emlékszem, mennyire odavoltál ettől.

7. Dana International: Cinque Milla. Mert ezt sosem tudod elégszer hallgatni a kocsiban.

8. Joe McElderry: Ambitions. Mert egy kis szexi? :D

9. Yolanda Be Cool Vs. DCup: We no speak americano. Mert ez a 2010-es Horvátországunk dala.

10. Kylie Minogue: All the lovers. Mert egyszer elfelejtettem feltenni egy cd-re.

11. Molnár Ferenc Caramel: Shine. Mert szereted.

12. Kamakawiwo Ole: Somewhere over the rainbow. Ugyanazért, amiért az 1-est küldtem neked, csak ezt a te szemszögedből.

13. Cher: Walking in Memphis. Mémfüsz. Mert valahogy ugye így kel kiejteni.

14. M.I.A.: Paper planes. Mert imádod. És én is imádom.

15. You'll never walk alone. Mert sosem fogok fönszántamból focit nézni, sosem fogom tudni, kik játszanak a Liverpoolban, de tudom, hogy itt leszel, és elmondasz nekem mindent újra és újra. És ez a szám tényleg egész jó indulónak.